2011. június 3., péntek

Spenótos-fetás táska

Maradt feta sajt, és arra jutottam, hogy ne végezze holmi görög salátában, így ezt a receptet találtam ki.
Nem bántam meg.

végy:
  • egy kinyújtott leveles tésztát
  • kb. 200 g spenótot
  • feta sajtot
  • fokhagymát
ENNYI
a fokhagymát olívaolajon megpirítottam gyorsan (érdemes újból csinálni, egészen más:)), majd rászórtam az alaposan megmosott, leforrázott, kissé felaprított spenótot, megfonnyasztottam, majd adtam hozzá feta-sajtot. Annyit, hogy ne legyen túl sós, de addig bátran.
Leveles tésztára halmoztam és kis hajtogatás után 200 °C- on megsütöttem.
A Fornetti meg a Princess mehet, ahová gondolom! (de azért néha jól jön)





2011. február 6., vasárnap

Egyszerű Madeleine recept




Aki látta a Szállító című filmet, biztos rögtön beugrik majd neki ez a sütemény. Proust is megemlíti legalább egy helyen. Nem hiába. Karácsonyra vettem Madelaine-sütőformát, jó döntés volt. Pillanatok alatt lehet benne illatos süteményt csinálni reggelire. Kerestem receptet, de egyik sem tetszett igazán, vagy 12 órát kellett volna állni hagyni, vagy egyéb bonyodalmakkal járt, vagy olyan angolszász mértékegységekben voltak megadva a hozzávalók, amik túl sok számolást igényeltek volna. Még jó, hogy kivágtam a csomagolásról a receptet, mielőtt kidobtam. Egy gond van vele: hollandul van...:
Voeg de eieren en de suiker bij elkaar, koppen tot het schuiming wordt. Voeg de gezeefde bloem en het merg van het vanillestokje toe. Voorzichtig doorroeren, voeg de bijna gesmolten roomboter toe. Schep deze er voorzichtig doorheen, zo luchtig mogelijk houden. Giet het mengsel in de vormpjes, die beboterd en met bloem bestoven zijn. vul de vormpjes voor 2/3. 10 min. in de oven op 220,e n dan af laten koelen. Daarna kunt u de koekjes afwerken door ze te glaceren of te abricoteren met jam gelei
igen, begépeltem, így a google fordító és némi fantázia segítségével... tádá:

hozzávalók tehát:
2 tojás
60 gr cukor
60 gr liszt
60 gr olvasztott vaj
1 tk vanília kivonat vagy a cukorból 10 g-ot vaníliás cukorra lehet cserélni

ENNYI!
  1. A cukrot a tojással habosra keverjük.
  2. Hozzászitáljuk a lisztet, tovább keverjük habverővel
  3. ha egynemű, hozzáadjuk a langyos vajat.
  4. kivajazott madelaine-formákba töltjük és 8-10 perc alatt 200-220 fokon megsütjük. (én 220-on sütöttem, legközelebb 200-2010 fokon fogom. Aki szeretné, tehet az egészhez egy fél tk sütőport, úgy picit jobban megemelkedik. De így is csinosak, bár az embernek Quasimodo jut róluk eszébe

2011. február 5., szombat

Chocolate Fudge Cake avagy Csokoládétorta



Sajnos csak ennyi maradt belőle, mire elővettem a gépet....
Ez a süti minden, csak nem reform:)
Nigella receptjét vettem kölcsön
de mivel elég kicsi tepsijeim vannak, megfeleztem az adagokat. Tescóban árultak nemrégiben kb. 300 forintért két egyforma kis kör alakú tepsit összecsomagolva, rögtön lecsaptam rá. A rendes adagot fogom felírni, ha valakinek kapcsos tortaformája van, abban is meg lehet csinálni, d enem lesz olyan jó, lehetséges, hogy a széle már száraz, a közepe meg még nyers.
Nem nagy beruházás két ilyen kis tepsi. A mennyiség 10 adagra szól vagy egyre törött szívvel:(
Hozzávalók a tortához:
  • 400 g liszt,
  • 250 g cukor,
  • 100 g barna cukor,
  • 50 g kakaó,
  • 2 tk sütőpor,
  • 1 tk szódabikarbóna,
  • pici só,
  • 3 tojás,
  • 1,5 dl tejföl,
  • 1 ek vaníliakivonat,
  • 175 g olv. vaj,
  • 125 ml olaj (eredetileg kukorica),
  • 3 dl hideg víz.

Fudge krem:

  • 175 g magas kakaótartalmú csokoládé (legalább 70%)
  • 250 g vaj,
  • 275 g porcukor
  • 1 ek vaníliakivonat.

  1. kapcsoljuk be és állítsuk a sütőt 180 °C-ra
  2. vajazzunk és szórjunk meg két kis kör alakú tepsit (én zsemlemorzsával szórtam)
  3. 3 nagy tálra lesz szükségünk. Ezt sajnos nem lehet kikerülni. Az egyikbe keverjük össze az átszitált lisztet, sütőport, szódabikarbónát, cukrokat, átszitált kakaót, és sót.
    Egy másikba keverjük össze a tojásokat, tejfölt és vaníliát, amíg kivilágosodik.
    A harmadik tálban (legyen ez a legnagyobb) keverjük össze a kihűlt, olvasztott vajat az olajjal, amikor elvegyültek, adjuk hozzá a vizet.
    Adjuk hozzá a száraz hozzávalókat, keverjük el megint. Ez után adjuk hozzá a tojásos keveréket is és alacsony fokozaton keverjük el. Ha kész, öntsük az előkészített formákba.
  4. süssük 50-55 percig a tortácskákat tűpróbáig. 15 percig hűtsük egy rácson a formánkat, majd kivehetjük őket óvatosan, hűtsük így tovább. Nagyon fontos, hogy kihűljenek, mire megkenjük őket, különben a máz el fog olvadni a tortán.
  5. A bevonathoz olvasszuk meg a csokoládét. (vízfürdő felett vagy 2-3 perc alatt közepes erősségen a mikróban). Hűtsük ki anynira, hogy már ne legyne forró, de még ne is dermedjen meg.
  6. Egy másik edényben habosítsuk a szobahőmérsékletű vajat. Ha már krémes, szitáljuk hozzá a porcukrot. Ha elég habos és könnyű, csorgassuk hozzá a csokoládét és a vaníliát. (én Tibit használtam (60%), ezért lett kicsit haloványabb, de egy 70-80%-os kakaótartalmú csokoládé bizonyára még sötétebbé tenné.) Keverjük addig, amíg fényes és sima nem lesz.
  7. Miután kiborítottuk a tepsiből a piskótákat, az egyiket úgy fordítsuk, hogy az egyenes fele legyen felfelé, tehát az, amelyik sütés közben alul volt. Ezt kenjük meg a krém negyedével. Tegyük rá a másikat, ugyanabban a helyzetben, ahogyan a sütőben volt, tehát az egyenetlenebb fele legyen felül. Így az egyenletes felükkel fognak összeérni.
  8. Fedjük be a maradék krémmel az egészet és tegyük hűtőbe. Jót tesz neki 1-2 óra.

2011. január 25., kedd

Díjat kaptam


Díjat kaptam, én is, először:) Ez úton is köszönöm, "akonyhám" szerzőjének , aki nem tudom, hogy keveredett hozzám, de jó, hogy megtette.

1-2 szabály a díjhoz:

  1. Írj egy bejegyzést, amelyben közzé teszed a Liebster-Blog képet, és másold be ezt az útmutatót.
  2. Linkeld be annak a személynek a blogját, akitől a díjat kaptad, és hagyj nála egy hozzászólást, hogy elfogadod a díjat, és add meg a bejegyzésed elérhetőségét.
  3. Ezután gondolkodj el, melyik az a 3-5 blog, amelyiknek tovább szeretnéd adni a díjat, linkeld be őket a bejegyzésedbe, és értesítsd őket egy hozzászólásban a jelölésről.
  4. Tehetséges kezdő blogolókat részesíts előnyben, ne olyanokat jelölj, akiknek több 100 követője van.

Tehát, akinek én tovább adnám a díjat:
  • Etusom: és ez ő "kedves kedvenc receptjei"
  • Macus és az ő új világa a szép ruhadarabokkal, alkotásokkal és ételekkel
  • és Harmony harmóniakonyhája, aki bár mostanában nem blogolt, de amit az előtt írt, az nagyon tetszett és talán most majd újra belefog.

2011. január 22., szombat

Félbarna kenyér




  • 310 gr. BL 80 liszt
  • 150 gr. teljes kiőrlésű tönkölyliszt
  • 200 g. öregtészta
  • 260 ml víz
  • 3 ek olaj
  • 10 g friss élesztő vagy 1/2-2/3 cs. száraz
  • 1 tk. cukor
  • 2 tk. só
Előző napok valamelyikén bekeverem az öregtésztát. Jó néhány kenyérre elég:)
Aztán a kenyérsütő- üstbe teszem a többi hozzávalóval együtt. Megdagasztatom vele, kikapcsolom a gépet, ugyanott meg is kelesztetem duplájára.(Lehetséges, hogy kell még hozzá kis liszt. )Utálok mosogatni, de nyugodtan lehet kelesztőtálba is rakni, én simán csak folpack-kal lezárom a "tepsi" tetejét.)
Formázom, behelyezem a jénai aljába. ráteszem a tetejét, ismét duplájára kelesztem ( a fürdőszobában, az a legmelegebb hely:)Amikor megkelt, bespriccelem a jénai tetejét vízzel és
230 fokra előmelegített sütőbe teszem 10 percre, majd leveszem 200 fokra és így sül tovább kb. 35 percet. Hideg vízzel lespriccelem és mehet a spejzba a hidegre, hogy cserepesedjen.

Legközelebb 2/3-át fogom venni mindennek, kinőtte a jénait, de még épp jó:


Zabpelyhes cookie-puszaedli xD

Etu receptje.Csak azért teszem ki, hogy lássa, nincs ezzel semmi baj:) (és elkezdhetne címet adni a receptjeinek, mert nem könnyű hivatkozni rájuk! cselhez kellett folyamodnom.)
Mellesleg nem lehetetlen, hogy nem szó szerint követtem a receptet, de nekem így is tökéletes, a délutáni kávénak remek kísérője lesz;) és inkább ez mint a zabfalatok és tsai.


2011. január 16., vasárnap

Banános márványkuglóf


Hozzávalók:
  • 3 tojás
  • 1 csipet só
  • 3 banán
  • 150g puha margarin
  • 250 g cukor
  • 1 cs. vaníliás cukor
  • 3 ek. tej
  • 3 ek. joghurt
  • 1/2 cs. sütőpor
  • 400 g liszt
  • 100 g olvasztott csoki
  • (22 centis tortaforma)

Elkészítés:
  1. A sütőt 180 fokra előmelegítjük (légkeverés: 165°). A formát kivajazzuk és morzsával megszórjuk.
  2. A tojások fehérjét kemény habbá verjük
  3. A banánokat pépesre mixeljük
  4. A lágy margarint habosra keverjük a cukrokkal és a tojások sárgájával. Hozzákeverjük a banánpürét, tejet és joghurtot (utóbbi 3-at akár előre is össze lehet keverni)
  5. Hozzászitáljuk a sütőporral elkevert lisztet is.
  6. Az egészet óvatosan összeforgatjuk a tojásfehérjével.
  7. A tésztát a formába töltjük és meglocsoljuk az olvasztott csokival. Villával elkeverjük, hogy márványos legyen. (én spirális alakban végighúztam a villát a forma belsejében)
  8. Középső rácson tűpróbáig, kb. 90 percig sütjük.
  9. Ha megsült, rácsra borítva hagyjuk kihűlni.
A képek este készültek állvány meg minden nélkül, de azért látszik, milyen gusztusos:)
nagyon-nagyon finom volt.
Meg fogok próbálkozni a muffin-formával is


2011. január 11., kedd

Reform csokis muffin meggyel






Egy régen kinyomtatott és egy frissen talált recept keveréke ez. Nem az a szokásos nagyon levegős, a tk iszt miatt kicsit töményebb, egy bőven elég egy kávé mellé de nagyoncsokis:)

Hozzávalók:
száraz anyagok:
  • 15 dkg teljes kiőrlésű liszt
  • 5 dkg finomliszt
  • 3 ek kakaópor
  • 3 kk. sütőpor
  • 1kk. szódabikarbóna

Ezeket elvegyítjük.

Nedves hozzávalók+édesítés:
  • 1 tojás
  • 3 ek vaj olvasztva(nem habosra csak olyan olajos állagúra, 0,5 dl olaj is jó)
  • 4 ek méz
  • 1-2 ek barna cukor, továbbá ízlés szerint (tényleg érdemes kóstolgatni, egy hajszállal édesebbre hagyjuk ynersen mint amileynre sülés után szeretnénk)
  • 3 ek sárgabaracklekvár (biztos ki lehet hagyni, akkor picit több cukor vagy méz kell)
  • 1-2 dl tej, ezt csak a legvégén tegyük hozzá fokozatosan attól függően, mennyit vesz fel, hogy ne túl sűrű de ne is túl híg, kanalazható tésztát kapjunk.
  • (csipet só)
+ csokoládédarabok 100 g étcsokoládéból
+meggy

Összekeverjük a két részt. Ezt csak a legutolsó pillanatban tegyük, amikor a sütő majdnem előmelegedett már, mert különben a szódabikarbóna és a sütőpor elveszítik erejüket idő előtt. Ez után keverjük hozzá a csokoládédarabokat.
Tegyünk egy kanállal a muffinpapírral kibélelt muffintepsi aljára, erre 3 szem meggyet (nekem befőtt) majd még 1-1,5 kanál tészta - egyenletesen jusson mindbe ( ne úgy mint nálam:)).

170 fokon 35-40 perc alatt készre sül. Tűpróbával ellenőrizzük, az ajtót ne nyitogassuk, mert összeesik.

Megpróbáltam lefényképezni sülés közben, mert igen nagyra nőtt aztán persze összeesett kissé, de ez tk lisztnél nem meglepő, sőt, egész jól teljesített végső soron. (ebből a képből inkább csak az látszik, milyen koszos a sütőajtó)