2010. december 28., kedd

Hagymalekvár és a karácsony (hiánya?)

Ez nem csak recept lesz. Kicsit több annál. Akit csak az érdekel, bátran görgessen lejjebb a színes szövegig.

Hallgattam a karácsonyi zenét és nem éreztem azt, amit régen. Elmúlt volna a karácsonyi csoda? A rácsodálkozás képessége? Vagy csak a vizsgaidőszak teszi? Vagy mind együtt? Talán felnőttem? Gyerek már nem vagyok, de még szülő sem. Talán emiatt van. Vajon mindenki így éli meg ezt az időszakot?
Már nem vágyom az ajándékokra, csak arra, hogy nyugalomban, békességben leülhessek a karácsonyi vacsorához vagy ebédhez és gyönyörködhessek a kishúgomban, a szüleimben vagy a kedvesemben, szeretteimben.

Az idei karácsony más. Volt. Nem volt sok vásárlás, csak kivételes esetben, és nem volt szaladgálás. Legalábbis nem a szokásos értelemben. Nem volt lökdösődés sorban állás, mérgelődés.
A plázába azért sajnos be kellett menni. Összeszorítottam a fogam és azt mondogattam magamban: "nem, nem engedem, hogy elrontsák a kedvem azok, akik mindig azt hiszik, bármerre mennek, nekik mindig elsőbbségük van - nyugodtan közlekedhetnek a bal oldalon, majd arrébb áll a másik-, vagy az eladókban, akikből inkább süt az utálat mint a karácsony szelleme vagy a kedvesség, ami a munkájuk része kéne hogy legyen, stb stb". (Ahhoz képest, hogy Budapesten termelődik a GDP kb. 40%-a, ez észben nem látszik meg. )
Van az a film, amelyikben az akkor még népszerű, mára már kormányzóvá lett Schwarzenegger és valami néger csávó egymást ölik a gyerekük leendő ajándékáért (valami fröccsöntött műanyag szuperhős baba). Ha itt még nem is tartunk, azért már közelítünk ehhez kis országunkban is.
Idén nem költöttem ajándékra, amit az ajándékozott a szekrénybe süllyeszt vagy továbbajándékoz. Mert ne legyen illúzióink. Még családtagjainknak sem könnyű jó ajándékot választatni. Vagy mert ritkán látjuk és ennél fogva alig ismerjük őket, vagy mert ha tudjuk is, mire lenne szükségük, abból is többféle létezik, és egyáltalán nem biztos, hogy eltaláljuk az ízlésüket. Úgy meg mi értelme?

Na de hogy is jön mindez egy gasztrobloghoz?
Idén a recesszió és a fenti gondolatok együttes hatására, úgy döntöttem, készítem az ajándékokat.
Mit is ajándékozzunk hát? Ha saját kezű ajándékról van szó, nálam már csak a "gasztroajándék" jöhet szóba. Lehet szaloncukrot készíteni, bonbont, süteményt, forrócsokoládé-hozzávalókat befőttes üvegben (Nők Lapja konyha ötlet), és még biztos számtalan dolgot.
Tavaly már kísérleteztem a szaloncukrokkal, kisebb-nagyobb sikere volt: az "én nem szeretem a marcipánt" kijelentés nekem mindig szívbe markoló, de ezt is el kell fogadni. De tavaly is inkább kísérő volt ez, mint maga az ajándék. Idén valamiféle tartósított ajándékot szerettem volna adni. Télvíz idején szóba jöhet a narancs és a hagyma. Hagyma???? Igen, hagyma:) kicsit talán bizarrnak tűnik, de megéri kipróbálni. Én is így tettem. Egy próbafőzés után eldőlt: Idén ez kerül a fa alá némi sütemény kíséretében.

A receptet több blogból állítottam össze, és a 3 főzés alatt jelentősen alakult. A hozzávalók tehát egy kiadós adaghoz, amiért már érdemes befőzőedényeket sterilizálni:
  • 4 kg lilahagyma (bizony! aki nagyon szereti a hagyma ízét, beletehet 1-2 fej vöröset is)
  • kb. 1 liter vörösbor (ha lehet száraz, de másból is jó. A lényeg, hogy intenzív íze legyen, nagyon fontos szerepe van)
  • 2 dl feketeribizlilé (nem muszáj, de igen jó!)
  • cukor ízlés szerint (kóstolgatni kell! náthásan ne álljunk neki a főzésnek)
  • 6 narancs
  • fűszerek: só, bors, őrölt köménymag, fahéj, esetleg egy kis csiliszósz)
  • 3-4 ek olaj. (Csak amennyi ahhoz kell, hogy a hagyma ne égjen le, míg puhul.)
  1. Kezdjük a darabolással. Nem 5 perc. Ha lehet, kérjük hozzá lakótárs, barátnő, férj, felség segítségét, aki nemcsak hogy hámoz, bátran lemegy egy nap 3-szor is a boltba, ha kell :) A megtisztított hagymákat vágjuk kb. negyed cikkekre. Ne túl vékonyra, azért még húsos maradjon.
  2. Facsarjuk ki 6 narancs levét.
  3. Melegítsünk olajat egy óriási fazékban. Tényleg nagy legyen, mert "rejtélyes módon a vágódeszkától a fazékig többszörösére nő a mennyiség"
  4. Tegyük bele, sózzuk majd pároljuk meg a hagymát, amíg puha nem lesz. Közben kevergessük, és adjunk hozzá 1-2 ek. cukrot. Ekkor kissé karamellizálódik. Egy kis tarkaborsot is törjünk rá. Inkább egy kicsit kevesebbet tegyünk mindenből, mint gondolnánk, később még lehet utóízesíteni. (Mivel nem volt elég nagy a fazekam, 2 külön edényben pároltam az olajon, majd utána - mikor térfogata kissé lecsökkent - öntöttem egybe őket)
  5. Amikor megpuhult, öntsük fel kb, 7 deci borral és narancsok, esetleg a feketeribizli levével , de kicsit tartsunk vissza belőlük (borból összesen 1-1,2 liter is kellhet ekkora mennyiséghez). Attól is függ mennyi kell a folyadékokból, mennyire lédús a hagyma. Vizet semmiképpen ne tegyünk bele. (Ebbe az adagba egy egri Gacsal pincészetből származó félédes vörösbor került, merthogy az eredetileg tervezett üveg mennyisége nem volt elég és más nem volt otthon, de nem kell ennyire nívós bort beletenni egyébként, mert a gatyánk is rámegy, de ártani nem árt, sőt!) Főzés előtt-közben-után mindenképpen ízlelgessük, elég jó-e a bor ;)
  6. Fűszerezzük tovább a fahéjjal, őrölt szegfűszeggel (kezdetnek 1-1 kk, később mehet bele több is, ha úgy esik jól), ha kell még, mehet bele cukor, só is. Én egyszer csiliszósz is tettem bele, nagyon jót tett neki.
  7. Ha megfelelő az íze, jól keverjük össze, majd fedjük le és főzzük 40-60 percig időnként megkeverve majd forraljuk be a kívánt állag eléréséig. (Vigyázat! A felgyülemlő gőz igen veszélyes, én másodfokú égési sérüléseket szereztem. Azóta tudom, merre kell felemelni a fedőt és hogy télen is jó, ha van otthon Panthenol:)
  8. Ha kész, merjük befőttes üvegekbe, fordítsuk fejre 10 percre, majd tegyük szárazdunsztba meleg helyre, közel egymáshoz, hogy egymást melengessék. Egy napig is eltart mire kihűlnek, ekkor sorbaállíthatjuk őket a spejzbe és eltehetjük ínségesebb időkre.
(Ez a fele)

Egy béna fotó a végeredményről:Készült még ajándékba egy kis keksz is, ugyanaz mint tavaly
Talán észrevette a Kedves Olvasó, hogy szóba sem hoztam az idővel való takarékoskodást. Hogy melyik kerül több időbe? Az otthon készített ajándék vagy a vásárolt? Erre nehéz válaszolni. Ez idei ajándékot sokáig tartott elkészíteni, viszont nyugalomban telt a "beszerzése".

2010. december 27., hétfő

Hagymalekvár

2010. október 29., péntek

Zöldséges rétes

Maradt egy kis rétes, a múltkori Spanakopita után. Zöldséggel akartam megtölteni, de persze egyik recept sem tetszett igazán, így összeraktam a sajátomat.

Hozzávalók:
egy csomag réteslap (8 lapot simán meg lehet tölteni)
1 szál sárgarépa
1 db krumpli
fél kaliforniai paprika
fél doboz kukorica (én most konzervet használtam kb. 2 maréknyi)
egy fél szál póréhagyma
egy fej lilahagyma
egy kis fej vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
100 g vaj
2-3 dl tej (1 dl lehet 10%-os főzőtejszín)
1 ek olaj
50 g camembert sajt

A hozzávalókat megmosom, felszeletelem.
(a kaliforniai paprikában benne volt egy kis paprika:)
Felteszek forrni egy lábas vizet (szűrőbetétes lábasban). Amikor forr, megsózom és beleteszem a kockákra vágott brokkolit és pritaminpaprikát (kb. 4 perc friss brokkolival). Amikor kész, megpárolom a krumplit és a sárgarépát.

Aki tudja, az a zöldségfőzéssel párhuzamosan a következő folyamatot is elkezdheti:

Egy ek vajon plusz olajon megdinsztelem a vörös-és lilahagymát.
Amikor kész, hozzáadom a vékonyra csíkozott (a.k.a. zsülien) póréhagymát és a fokhagymát. Ha kell, pótolom a zsiradékot, majd megszórom egy púpozott evőkanál liszttel. kicsit keverem majd elkezdem felönteni meleg tejjel. Ha van, finomabb lesz, ha egy decit főzőtejszínre cserélünk belőle. Addig öntöm óvatosan, míg a liszt felveszi. sűrű főzelék állagúnak kell lennie. Ízesítem sóval, borssal, szerecsendióval, cayenne-borssal.
Utána beleteszek egy kisebb camembert felét, de 100 grammot simán elbír. más sajt is biztos jó, de szerintem jobb, ha ízes, nem teszkógazdaságos trappista.

A főtt zöldségeket és a kukoricát hozzákeverem a hagymás-sajtos besamel-szerű mártáshoz és mehet a réteslapra. Én most háromszögekre hajtogattam őket, de lehet a hagyományos rétesformában is csinálni. az kicsit takarékosabb réteslap-ügyileg. szorgalmasan kenegetni kell vajjal. kívül-belül és a réteslapok között.

A főzőcskézés és az aprítás miatt nem 10 perces munka, de megéri. másnap magunkkal vihetjük munkába, iskolába, ha valamilyen batyu-formájúra csináljuk.

2010. augusztus 2., hétfő

Tejfölös kifli teljes kiőrlésű liszttel és olivával

Limara Egyszerű tejfölös kiflijét készítettem el annyi módosítással, hogy a liszt egy részét, 20 dekát kicseréltem teljes kiőrlésűre, valamint tettem bele apró darabokra vágott olívabogyót is.
Azért teszem közzé ezt a kis változtatást, mert aki nem bírja a sok teljes kiőrlésű lisztet, az örömmel fogja fogadni, hogy szinte egyáltalán nem érezni benne.
Ez persze magával vonzotta, hogy kicsivel több folyadék is kellett bele, a plusz tejet szép lassan csepegtettem hozzá, kb. fél decivel lehetett több. Tejfölből is egy kicsivel több került bele, és vaj hiányában olajjal készült.
BL 80-as lisztem sem volt sajnos, többféle állat is beleköltözött, úgyhogy 4 kilót vágtam ki ma a kukába. Brühü...:( Még jó, hogy a komáromit békén hagyták, szerintem még a tescoban költözhettek bele a kenyérlisztbe...

A formázást még gyakorolnom kell 8)

A képek:

Sütés előtt:

Utána:

Valóban, nem a legjobb minőségűek, de talán kivehető:)

2010. június 17., csütörtök

"Limara a konyhámban"

Hosszú tervezgetés után kisült nálam is Limara jól bevált fehérkenyere

Tegnap megsütöttem a jéniamban, ami sajnos kicsi volt, kinőtte. Majd néhány perc múlva a felismerés is belém hasított, hogy kihagytam a sót. Úgyhogy ez a gyönyörűség mehet bundáskenyérnek vagy kacsáknak (bár szerintem még ők sem ennék meg) vagy kenyérpudingnak vagy ilyesminek...

i

Aztán ma nekiálltam újra, a tészta felét jénaiban sütöttem, a másikat pedig gőzös sütőben. Remélem, most nem hagytam ki semmit...

Tesók:

Köszönöm a segítséget, Kenyértündér-Limara!!!

2010. május 22., szombat

Gyors mustáros-zöldborsos tarja

Ideje egy húsos receptnek. Nem blogger a blogger, aki nem sztorizik kicsit a bejegyzése előtt.
Nem vagyok az a húsimádó fajta. De néha nem úszom meg :)
"SPAR: Sertéscomb kilója csak 999 Forint" én: fél kiló sertéscombot kérek SPAR: azt nem tudok adni
-.-
én: jó akkor kérek tarját...

Okos élelmes ember aki még sose készített tarját, felcsapja a klasszikusokat. De se Horváth Ilona, se Pelle Józsefné nem tudott segítségemre lenni. Az interneten csak"pácold, és tedd hűtőbe minimum 24 órára" típusúakat találtam, ami gyomorkorgás esetén nem megoldás:)
Így született a következő recept a fellelhető alapanyagokból:

3 nagy szelet tarját kiklopfoltam, amennyire engedte, nem kell agyonütni. Sóztam, borsoztam (tengeri só, tarkabors). Olajat hevítettem (figyelem!hidegen sajtolt olaj hevítése nem jó, de nem ám) majd hirtelen kérget sütöttem a húsra. Mikor mind3 szelet mindkét oldala sült kb. 2 percet, félretettem őket egy jénai kisebb felébe.
összekevertem egy deci olajat, egy kis gyros főszerkeveréket, zöldborsot (tényleg rövid o!), csipet köménymagot, egy fej hagymát, kb. 2 ek mustárt (dijonival a legjobb), fél dl száraz fehérbort, pár csepp citromot, egy csepp mézet, aprítóba tettem és kicsit összedolgoztam. Akit zavar a darabos bors, az vagy előtte őrölje, vagy csak utána adja a szószhoz, hogy ki lehessen válogatni. Ezt ráborítottam a húsra, rátettem a jénaira a fedelét, és irány a sütő. Olyan 70-75 percet sült először 230, majd 200 fokos sütőben. az utolsó 15 percre vegyük le a fedelét. (vagy az alufóliát a tepsiről). Zöldségköretet ettünk hozzá, így a szétválasztó diétának is megfelel.
Csodálatos illata lesz, a folyosón is érezni lehetett. A bor és a mustár egyébként is csodás páros, ezt Stahl Judit óta tudom, a zöldbors és a kis fokhagyma pedig csak dob rajta. Hosszú pácolás nélkül is finom, omlós lett a hús.

2010. május 20., csütörtök

Reform (amerikai) dupla csokis keksz (a.k.a. cookie)

Reninél láttam egy jó kis receptet az eredeti amerikai csokis sütiről. Sokkal próbálkoztam már, de eddig ez viszi a pálmát. Múltkor megsütöttem ajándékba laktózmentes vajból. Finom volt.
Most egy reformosított, némileg átalakított változatot szerettem volna elkészíteni. Sikerült is. Bio-fóbiásoknak ideális)

Íme:

Hozzávalók:
  • 22 dkg puha vaj,
  • 3 dl nádcukor ( 255 gr),
  • vanilincukor vagy vaníliás porcukor esetleg vanília kivonat
  • 2 nagyobb tojás,
  • 320 gr teljes kiőrlésű liszt (kb. 3 csésze)
  • 1 tk. szódabikarbóna (aki érzékeny az ízére, tegyen kicsit kevesebbet),
  • 1,5 tk sütőpor
  • 2 ek kakaópor
  • 1 csipet/mk só (óvatosan. szigorúan tengeri)
  • 100 g étcsokoládé apró darabokra vágva (de nem túl apróba, mert akkor egybeolvad a tésztával)
  • 100 g fehércsokoládé szintén darabokban

A vajat és a cukrot habosra kevertem ("light and fluffy"). Ez jó 5percig tartott, megvártam míg igazán habos lett. (Kitchen Aiddel biztos egyszerűbb lenne, de mezei robotgéppel elég fárasztó:D) A két tojást felvertem, majd hozzákevertem (azért fontos, hogy nagy legyen, mert a tk liszt kicsit több folyadékot igényel, mint a finomliszt. Ennek hiányában kb 2,5 tojást tennék bele). A lisztet összekevertem a sütőporral, a szódabikarbónával valamint a kakaóval, sóval. (Át is lehet szitálni, én most lusta voltam. A kakaó funkciója, hogy jótékonyan eltakarja, milyen liszttel is dolgoztunk ;) Ezt is hozzákevertem a masszához. (Itt az én robotgépem beadta a kulcsot, sajnos szétesett a habverőfej. :( Egy darabig most nem lesz robotgépes receptem) Ez után hozzáforgatjuk a darabokra vágott csokoládét.
A csipet só furcsán hangzik, de elengedhetetlen a cookie-hoz. Amikor ez összeállt, keményebb lesz kicsit a hagyományos cookie-tésztánál, de ez nem gond, mert kézzel könnyen diónyi adagokká formázható sütőpapírral bélelt tepsire. Én a biztonság kedvéért lenyomogattam, félve attól, hogy magától nem fog szétterülni, de szétterült. 3 tepsi lett belőle. Kisebbeket-nagyobbakat is lehet készíteni.
180 fokon sültek előmelegített sütőben 13-14 percig. Figyelni kell, meg ne piruljon. Tepsin hagyjuk kihűlni, majd rácson teljesen kiszellőzni. Ez után lehet fémdobozba tenni, ahol sokáig ropogós marad.

Tipp: A Kinizsi utcai csokiboltban vettem sütésálló belga csokoládérudat. Ezt sokkal könnyebb szeletelni, mint a tábla csokoládét és nem is olvad szanaszét. 300 JMF körül van 100 g.

Tipp 2: Mindig elfelejtem kivenni a vajat a hűtőből időben, fűtés nincs. Viszont mikróban 100 W-on félpercenként átforgatva 6-6,5 perc alatt pont puha lesz és fel sem melegszik!

Jó étvágyat.
Eddig senki nem vette észre, hogy teljes kiőrlésű lisztből van:)

Gesztenyés süti (keksz, tallér) [vegán]

Ez egy nagyon egyszerű és nagyon finom kis sütemény kevés mosogatnivalóval, a formázása pedig kifejezetten örömet okoz

Hozzávalók:
  • 25 dkg gesztenyepüré (lehetőleg bio a cukor minősége és mennyisége miatt)
  • 7,5 dkg bio növényi margarin
  • 7,5 dkg nádcukor (ha nem bio a gesztenyepüré, sokkal kevesebb is elég, de egyébként is lehet, hogy sok, érdemes munka közben megkóstolni.)
  • 3 dkg tk tönkölyliszt
  • kurkuma (én nem tettem bele)
  • 1 ek olaj
A margarint és a cukrot habosra kevertem (érdemes minél tovább habosítani). Ezek után hozzátettem a többi hozzávalót. Csillagfejű (nem csavarhúzó) nyomózsákba töltöttem, és megpróbáltam a a könyvben található (88.o.) formát kinyomni sütőpapírral bélelt sütőlapra. Nem sikerült, így a fantáziámra bíztam a formákat. Egy tepsi lett belőle. Kb 15 perc kell neki 180 fokon, de nagyon oda kell figyelni, mert a kekszekhez hasonlóan egyik pillanatban még halovány, a másikban már megégett.
Hamar elfogyott:)

Forrás: Napfényes Élet Alapítvány: sütemények

2010. április 6., kedd

Húsvéti fonott kalács sonkához

Judith húsvéti kalácsa nagyon megtetszett, kis keresgélés után találtam is hozzá alkalmas jénait.
mivel sonkához sütöttem, kicsit kevesebb cukorral készítettem, és hasonló okokból a tetejéről is kihagytam. Ja igen és nedves élesztővel is működik. Finom volt:)

Konyhakert update

A gyöngyhagymák is kibújtak... majd kell egy nagyobb cserép:)

2010. április 1., csütörtök

Dughagymák az erkélyen

Joghurtos kis kifli (riegel)

Természetesen Limara receptjét készítettem el, annyi változtatással, hogy kihagytam az öregtésztát és kis kifliket formáztam belőle. Melasz helyett karobpor került bele. A cukrot persze kifelejtettem... fogalmam nincs, mitől kelt meg...

Gesztenyés-meggyes torta

Dulminánál találtam a gesztenyés-meggyes csokitorta receptjét, ami nagyon megtetszett, de a tésztáját a napfényes alaptívány-féle süteményes könyvből készítettem. Nem írom ide, mert tettem bele tojást is ( a tk liszt a lényeg) és nem lett valami jó, csak harmadnapra :D
Nagyon jó a keménítős meggy a tetején, utálom a zselatint, ez sokkal barátságosabb és gusztusosabb. Bár versenyt futottam az idővel, hogy lehetőleg hamarabb megdermedjen minthogy lefolyik, de végül nagyon szép lett:)

És ennyi maradt:

2010. március 25., csütörtök

Kölespehely-puding

Régóta keresgéltem már kölespehelyt tartalmazó recepteket, nem igazán jártam sikerrel. Hát most "kitaláltam" egyet.
Egy ideje nincs itthon kenyér, csak ilyen puffasztott bikafingok azt meg mégse reggelizhettem, hát főztem kölesphelyeből kását - kicsi tej, kicsi víz, kicsi nyers nádcukor. Megszoktam, hogy zabpehelyből mindig egy csészényit mérek ki, azt vizezem/tejezem amíg felveszi. Ezzel is így csináltam, de a tapasztalat azt mutatja, inkább tejbegrízként kell legközelebb adagolni (egy decihez egy evőkanál és a végén rá még egy kanál pehely), mert rengeteg lett egy csészényi kölesből. Sőt, ha jobban belegondolok, egy csészényi se volt.
Nem tudtam mit csináljak a "maradékkal", hát formákba öntöttem némi eperdzsemmel (SPAR-os -mea culpa). íme az eredmény:

Hmm... :)

2010. március 6., szombat

Sárgarépa (krém)leves

Ezt csak lejegyzetelem, hogy el ne felejtsem:) kép nincs. Talált receptekből raktam össze itthon található hozzávalók alapján. nagyon olcsó de egészséges eledel:) már lehet kapni hozzá szép vékony sárgarépát.

hozzávalók:
fél kg sárgarépa (tettem volna többet is, de nem volt)
1 nagyobb krumpli
egy fej v.hagyma (sztem mindegy, milyen, lehet fehér, vagy salotta, az édesekből akár több is)
2-3 ek vaj
kb fél l víz
gyömbér, babérlevél, só, tarkabors, kis friss petrezselyem

A zöldségeket lereszeltem apró lyukon, ez a legmacerásabb része az egésznek. A hagymát kicsit korábban beletettem 3 ek olvadt (pici olajjal kevert) vajba. Mielőtt üvegesre pirult volna, hozzátettem a répát és a krumplit. Pici cukorral megszórtam őket, óvatosan kell itt bánni a cukorral. Kicsit átforgattam, mielőtt elkezdett leragadni, felöntöm kb egy liter vízzel, kicsi még kellett hozzá, a krumpli keményítősségétől ( van ilyen szó?:) főgg, hogy mennyi víz kell. Sóztam. Ez után tettem bele egy evőkanál dm-es bio levesport(, ezt gazdaságosabb adagolni, mint a kockát). Fűszereztem. Fedő alatt puhára pároltam a zöldségeket, amikor kész volt, botmixerrel átmentem rajta (óvatosan! nehogy mindenünk narancssárga legyen:) volt ittthon tej is, meg tejszín is, én egyiket sem kívántam hozzá, bár van recept, ami tejjel és vízzel hígítja. Nekem így is elég krémes volt.
Legközelebb a turmixolás ELŐTT veszem ki a babérlevelet, mert elég macerás kiválogatni ilyen állapotában:D :)
A tetejére lehet rakni pirított zsemlemorzsát vagy ilyesmit. Diétázóknak puffasztott búzát/rizst

A képet loptam.

2010. február 18., csütörtök

Vegyes hagymaleves

Múltkor kerestem valami egyszerű levest, Reninél találtam is, Kiegészítettem lila- és fokhagymával. olyan szép színek voltak, de a kis kompakt gépemmel, nem tudom, jól vissza lehet-e adni. érdemes kinagyítva nézni
UPDATE: kinagyítva nem jó :D